Fafaragás
PDF Print Email

A fa megmunkálása, feldolgozása az egyik legrégibb mesterségeink közé tartozik. Ezt bizonyítja, hogy szókészletünk egy része finnugor eredetű, ami a fa feldolgozásával kapcsolatos. Ilyen szavaink: fejsze forgács, fúr, kéreg, reped. A fafaragás egyidős az emberiséggel. A fémek, és fémeszközök megjelenése előtt keményebb kőzetekkel és csontokkal megmunkálták a fákat. Leginkább a pásztorok fejlesztették tökélyre ezt a művészetet. Nekik az alapanyag rendelkezésre állott, és idejük is lévén egész tetszetős pásztorbotokat ivó-evő edényeket, használati eszközöket, kulacsokat, sótartókat készítettek és díszítettek.

Az emberek egyszerre több tárgyat is elő tudtak állítani, ezért nevezhetjük őket specialistáknak. A fa feldolgozása általában az udvaron belül maradt, a mindennapi megélhetéshez járult hozzá, eszközök, mindennapi használatos tárgyak élőállításával, majd egyre inkább elterjedtek a különböző dísztárgyak készítése is. Az emberben alapvetően benne van az esztétikai szépség iránti vágy, amely arra készteti, hogy környezetét, otthonát, lakását széppé tegye. A fa mivel viszony olcsó nyersanyagforrásnak bizonyult, a fa különböző megmunkálása, a fafaragás elterjedt a felcsíki térségben is.

A fafaragásnak vannak szakmai fogásai, a faragószerszámok kiválasztása és élezése sem egyszerű, akárcsak az alapanyagok közötti keresgélés és az előkészítésük. A fafaragás egyik legősibb önkifejező tevékenységünk. A magyarság és különösen a székelység lelkéhez közel áll. Az erdőt, a határt járó parasztember ismeri környezetét: tudja, melyik fafajta mire alkalmas és figyeli, hol lát épületelemnek, szerszámnak, tárolóedénynek alkalmas fát, amit magának megszerezhet. Kezdőknek minden esetben puha és homogén szerkezetű fák ajánlatosak a próbálkozások elkezdéséhez. Egy nyers fát sokkal könnyebb faragni, mint egy száraz fát, de igazán szép és tartós darabokat csak többéves, szakszerűen tárolt és lehetőleg természetes módon szárított faanyagból lehet. Ami faragás után szárad meg, az vetemedik és repedezik. Ha mesterségesen szárított alapanyagot szerzünk be, azt is érdemes pár hónapot pihentetni, hogy a fában a hirtelen szárításkor keletkezett feszültségek elsimuljanak.

Beltéri használatra legalkalmasabb faanyagok a hársfa és az égerfa. Puha, homogén rostszerkezetük és magas viasztartalmuk garantálja a kellemes faraghatóságot. Színük és szépen rajzolt erezetük miatt nagyon kedvelt faanyagok a cseresznye és a diófa. Sokoldalú használatnak örvend a juharfa, a szilvafa. Fametszetekhez legalkalmasabb a körtefa. A fenyő faragás szempontjából nem a legalkalmasabb fa, de Felcsíkon gyakran azt is használják, mivel a legkönnyebben és leghamarabban beszerezhető nyersanyag.

A faragóspecialisták sokoldalúságát jól tükrözi szerszámkészletük. Minden faragási fajtához teljesen különböző szerszámok kellenek. A székely népi fafaragáshoz 45 fokos, 120 fokos és 90 fokos kecskelábvésőket használnak. A 45 fokos vésőkkel körbefaragják az előrajzolt kontúrokat, a 90-120 fokossal kiszedik a leveleket. Ezekkel a vésőkkel nagyon szép zabszemes és más díszítő sorminta, szegély is készíthető. Ezeken kívül kell néhány méreteiben és íveltségében eltérő íves véső. Egy kb. 3 mm rádiuszú, mélyen ívelt véső az alapszedéses faragás alapjának pikkelyezéséhez. Mindezekhez szükséges egy kisebb, egy közepes és egy nagyobb fabunkó, amivel a szerszámokat ütjük.

Faragás előtt gondosan meg kell tervezni és rajzolni a mintát. Ez nagy körültekintést és pontosságot igényel. Minden elemet a lehető legpontosabban elő kell rajzolni, mert a jó munka alapfeltétele a jó tervezés. A szimmetrikus díszítésnél – pl. ajtóbetét, székhát, székely kapu – a minta jobb oldalát szabadkézzel rajzolják fel, és a kontúrt körbeütik. Utána egy megfelelő méretű, nem túl vastag papírt rászögeznek a körbefaragott mintára, aláraknak indigót, az indigós résszel felfelé. Vigyázni kell, hogy az egész felület alatt legyen indigó. Ezután egy grafitrúddal vagy ácsceruzával átsatírozzák a felületet. A papír alján megjelenik az előzőleg faragott minta tükörképe, amit megfordítanak, nagy pontossággal rögzítenek a fán, és indigóval átrajzolják. A rajzoláskor figyelembe kell venni, hogy a vonalhoz képest kívül vagy belül szoktuk a vésőt vezetni.

A felcsíki fafaragó mesterek technikái, eszközei és faragványai nagyon sokszínűek. Talán a legnagyobb számban készített eszközök a dísztárgyak, amelyek helyi motívumokkal vannak díszítve. Nagyon gyakran ezek a tárgyak, faragványok egyben a mesterember és közössége identitását is kifejezik. Itt gondolok elsősorban a székely ember életvitelét, életmódját, öltözködését, a falusi parasztember munkáját bemutató, megörökítő tárgyakra. Identitáskifejező funkcióval bírnak továbbá a különböző címerek, erdélyi, székely és magyar motívumok. A díszítő motívumok között nagyon gyakran megtaláljuk a fenyőt, az erdőt, a természet különböző elemeit is, amelyek szintén egyfajta lokális identitást mutatnak.

Az apróbb dísztárgyak mellett megtaláljuk a nagyobb méretű szobrokat, kapukat, berendezési tárgyakat, bútorokat, csillárokat, függönytartókat és még sorolhatnám. Mivel Felcsík egy szín katolikus vidék a térség temetőiből hiányoznak a protestáns vidékekre oly jellemző fejfák. Megrendelésre viszony készítenek kopjafákat, fejfákat a csíki faragómesterek is.

Forrás:

JUHÁSZ Antal

1991 Fafeldolgozás. In: Domokos Ottó (főszerk.): Magyar Néprajz III. Akadémiai Kiadó. Budapest, 412-463

BÁTKY Zsigmond

1941 A fa megmunkálása. A magyarság néprajza I. Budapest, 307-321

 

 
 

Térkép

 

Terkep

Eseménynaptár

Esemenznaptar

Felcsíki látnivalók

No valid database connection You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near '' at line 1 SQL=SELECT title FROM jos_sections WHERE id =
Összes látnivalók >>