Famouos people int the history


Cserei Mihály (1667 Csíkrákos – 1756 Nagyajta)
PDF Print Email

1667-ben Csíkrákoson született. Cserei János és csíki Cserei Judit fia, Cserei Mihály unokája. Előkelő csíkszéki nemes családból származik. Atyja, mint Béldi Pálért kezes, nyolcadfél évig ült Fogarasban börtönben, hol a fiú 1674. október 21. megkezdte tanulását, melyet 1678–1685. március 10-éig Székelyudvarhelyen folytatott. Ekkor Teleki Mihály udvarába ment. 1686-ban a nemesi insurrectiohoz csatlakozott, melynél őszig szolgált, mikor a kifárasztott sereg tisztjei s a nemesség adott reversalis mellett elbocsáttattak. Innen Teleki Mihály szolgálatába lépett. 1688-ban a Castelli-ezrednél mint tartományi biztost alkalmazták; kevéssel azután a Gavriani ezredhez ment át. 1689–1690-ben a bozzai táborozásnál jelen volt és a zernesti diadal (neki magának ugyan vereség, hiszen Thököly ellen harcolt) után, hol élete veszedelemben forgott, Thököly hívei közé állott és részt vett ennek keresztényszigeti hadjáratában. Jelen volt a fejedelmi beiktatáson, valamint a gyors visszavonuláson. Maga írja, hogy október 21. a Havasalföldre menekültek közt volt, honnan csak január 12. tért vissza. Ezután Lipót császár hűségére tért és tartományi biztos volt Gavriani mellett, de csak rövid ideig, mert 1692. május 6. nagybátyja Apor István mellett commissarius secretariusi hivatalnok volt.

1696-ban, midőn ugyan e nagybátyja királyi kincstárnokká lett, mellette titkári hivatalt viselt. 1697-ben nagybátyja összeszidta őt, mert kelleténél tovább időzött meghalt unokatestvére Dániel temetésén, e miatti bosszújában megházasodott és október 22. megesküdött a 13. évét éppen elhagyott káli Kun Ilonával. Fiatal nejét Cserei Nagyajtára vitte, honnét később viszont Aporhoz ment, ki őt nélkülözni nem tudta. 1699-ben vele volt a segesvári országgyűlésen, honnan Kolozsvárra s innen Apor rendeletéből Désre ment, üdvözlendő az új kamarai bizottmánynak oda érkezett igazgatóját.

Az 1703-ban kiütött kuruc-világgal kezdődött Cserei szerencsétlenségének hosszú láncolata. Úgy hitte, hogy Görgényben biztos helyen lesz, s bezáratta magát oda, hol azonban annyira kirabolták, hogy családostól éhen hal meg, ha Bánffy László s más főurak nem segítik. Ezenkívül a kurucok kirabolták jószágait, elhajtották marháit, elorozták ékszereit, ezüstneműit. Görgényben egy év és 3 hónapig volt, mialatt több mint hatvanszor apró csatázó csapatokat vezetett. Görgény bevétele után, családjával együtt Brassóba ment, hol hét évig volt. Emlékiratai készítéséhez itt fogott (1709. december 16.), de csak szaggatottan folytathatta, mert Wellenstein tábornok rendelete nyomán a dobolyi, uzoni, csíki hadjáratokban részt vett.

A kurucok, midőn egy éjjel búzát és zabot requiráltak, elfogták, kirabolták és kínozták; végre csodálatos módon megmenekült. Tüstént Brassóba sietett, hol nejét és gyermekeit börtönben találta. Wellenstein tábornok záratta el őket, azon hiedelemben, hogy Cserei magát önként fogatta el a kurucokkal. A tábornok a foglyokat tüstént szabadon bocsátotta.

1707-ben csíki főkirálybíróvá neveztetett ki. Három éven át, fizetés nélkül folytatta hivatalát. A zavarok lecsendesülése után lelépett hivataláról, s utóda, ki hivatalát legfőként neki köszönheté, ezt azzal jutalmazta, hogy őt Alsóköhér falutól, mely ezelőtt birtokában volt, megfosztá. Csíkból Brassóba s innét Bátosra (Kolozs megye) ment, hol nyolc hónapig (1711. május 11-éig) ismét tartománybiztos volt. 1712-ben Nagyajtára ment, hol 1712 elején (január 5-én) 72 éves atyját elveszté.

A királyi kormányszék 1713-ban Csereit Brassószéki albiztossá neveztek ki. Miután három hónapig éjjel nappal dolgozott, utalványoztak neki 500 forintot, melyből azonban soha sem látott egy fillért sem.

1719. szeptember 19. neje, szülés következtében alig 36 éves korában meghalt. 1720-ban Széki Zsuzsánnával kelt össze. Ezen évben ismét felszólították, hogy államhivatalt vállaljon, de neje betegsége miatt ő maga késvén, a hivatalt más nyerte el. Ennyi csalódás, veszteség s ily érzékeny csapások után visszavonult nagyajtai magányába, hol még 34 évet élt családjának és a tudománynak.

A kor legjelentősebb magyar nyelvű históriáját Cserei Mihály írta, amelyet 1709 decemberében kezdett el brassói kényszerű tétlensége idején. Könyvébe Erdély históriáját foglalta I. Apafi Mihály fejedelemségétől 1712-ig, ahol az előadás csonkán, mondat közben szakad meg. Cserei szemléletének két legfőbb sajátsága: az erős erdélyi patriotizmus és a köznemesi látásmód. Eszményképnek Erdély "aranykorá"-t tartotta, amikor hazáját a török hatalom védelme alatt nemzeti fejedelmek kormányozták. A bajok forrását elsősorban az "idegenekben" jelölte meg, Magyarország is az idegen uralkodóház miatt hanyatlott le; ezért Zrínyi Miklósról, majd pedig a Wesselényi-szövetkezés áldozatairól a legnagyobb elismeréssel beszélt. Erdélyben azonban a magyarországiak is idegeneknek s a bajok okainak számítanak szerinte, s ezért már Históriáriájának elején honfitársai lelkére kötötte: "magyarországiakkal ne cimborálj!"

 

 
Márton Áron (1896 Csíkszentdomokos – 1980 Gyulafehérvár)
PDF Print Email

Márton Áron 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomonkoson. Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban kezdte, majd a gyulafehérvári kis szemináriumban fejezte be. Az I. világháború alatt hadnagyként szolgált az olasz fronton. Később elvégezte a gyulafehérvári teológia szakot, majd 1930-tól udvari káplánként, ill. püspöki titkárként tevékenykedett. Kolozsváron 1938-ban egyetemi lelkészi címet kapott, egy évre rá életének 43. évében - Erdély püspökévé szentelték a Szent Mihály templomban.

1934-től az Erélyi Római Katolikus Népszövetség országos igazgatója lett, s társszerkesztője volt az Erdélyi Iskola c. oktatásügyi és népnevelő folyóiratnak. Cikkeiben az egyházi kereteken túllépő népművelői rendszer alapjait fektette le.

A negyvenes évek elején a bécsi döntéssel kettévágott Erdélyben nagy népvándorlás vette kezdetét, északról a románok távoztak, míg Dél-Erdélyből 200 ezer magyar menekült el a román fennhatóság elől.

A gyulafehérvári püspök, Márton Áron a maradást választotta, hiszen nem akarta, hogy a "nyáj pásztor nélkül maradjon". Hiába kérték, hogy tegye át püspöki székelyét Kolozsvárra, ő úgy gondolta, hogy a kisebbségi lét szorításában élő maradék magyarságnak nagyobb szüksége van rá, mint az anyaországhoz magyarságnak nagyobb szüksége van rá, mint az anyaországhoz visszakerült észak-erdélyieknek. Bátor kiállása és munkája révén a háborús években a dél-erdélyi magyarság szellemi-erkölcsi vezetőjének tekintették. Humanizmusára ékes bizonyíték, hogy abban az évben, 1944-ben, amikor százezreket deportáltak haláltáborokba és üldözték a másként gondolkodókat, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott prédikációjában felemelte szavát a zsidók deportálása ellen: "Népünk keresztény érzése ösztönösen tiltakozik, ha azt tapasztalja, hogy az emberekben, az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátozzák véleményük vagy vallási mivoltuk miatt."

1945 húsvétján ismét a szószékről tiltakozott a magyar kisebbséget érintő méltánytalanságok ellen: "Amint az egyénnek joga van az élethez, családalapításhoz ... ugyanúgy joga van nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élhesse "

Személyének és tevékenységének a tekintélyét jelzi, hogy erdélyi magyarok egy csoportja 1945-ben levélben kérte a magyar miniszterelnökséget, hogy a békeszerződéssel kapcsolatos kérdésekben Márton Áron erdélyi püspökkel konzultáljanak a kielégítő területi rendezés érdekében. A püspök személyes levélben fordult Groza román miniszterelnökhöz, "tisztázandó" az erdélyi magyarság helyzetét. 1946 pünkösdjén a csíksomlyói búcsú alkalmából soha nem látott tömeg, százötvenezer ember előtt emelte fel szavát a magyar kisebbség jogaiért és sokat tett azért, hogy a párizsi békeszerződésről szóló hírek miatt elkeseredett tömegben ne szabaduljanak el az indulatok.

1947. februárja, a trianoni határokat visszaállító békeszerződés után Márton Áron a magyar egyházi és oktatási intézmények megmaradásáért küzdött: "Nem veheti senki rossz néven, ha iskoláink és nevelőintézeteink elvesztése fölött könnyeket hullatunk. Iskoláink visszaszerzése érdekében a törvényes lehetőségeket és eszközöket felhasználjuk."

Az emberek mintha megérezték volna, mert 1949 pünkösdjén ismét százezrek hallgatták beszédét a csíksomlyói búcsún: utoljára beszélhetett ekkora tömeg előtt, majd néhány nap múlva letartóztatták és - a nemzetközi kommunista gyakorlatnak megfelelően - koncepciós perben életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Tekintélye és elismertsége folytán, a külföldi nyomásnak engedve 1955-ben szabadon engedték, de püspöki székhelyén házi őrizetben tartották egészen 1967-ig.

Életének hátralévő éveiben Erdélyszerte tartott prédikációkat, pasztorális látogatásokat. 1980. szeptember 29-én hunyt el Gyulafehérváron.

 
Kiss Ferenc (1825. Csíkmadaras – 1873. Merano)
PDF Print Email

Az 1848-49-es szabadságharc idején katona volt, katonai szakíró és egyetemi tanár. Csíki székely határőrcsaládból származott. Tizenöt éves korában az olmützi katonaiskolába iratkozott, tanulmányai végeztével a lembergi 34-es gyalogezredhez került, ahol főhadnagyi rangot kapott. A szabadságharc kitörésekor Pest-re ment, ahol ezredével a magyar kormány szolgálatába állt. A Világosi fegyverletétel után osztrák fogságba került, az aradi haditörvényszék halálra ítélte, de ezt az ítéletet Julius Jacob von Haynau 16 évi várfogságra változtatta. Az ausztriai Königgrätz-ben végül csak hat és fél évet kellett letöltenie szigorított várfogságban. A kiegyezés után hivatalnok volt a közlekedésügyi minisztériumban, majd a budapesti katonai főiskola tanára lett, amely minőségében számos műnek lett az írója.

Tiszteletére 1990-ben Csíkmadarason iskolát neveztek el róla.

 

 
«StartPrev12NextEnd»

Page 1 of 2
 

Térkép

 

Terkep

Eseménynaptár

Esemenznaptar

Felcsíki látnivalók

No valid database connection You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near '' at line 1 SQL=SELECT title FROM jos_sections WHERE id =
Összes látnivalók >>